Mont Blanc



Előzmények

A tavalyi meghiúsult csúcskísérlet után a 98-as idény fix programpontja természetesen a vállalkozás immáron sikeres megismétlése volt. A kinnlét időtartamát másfél-két hétben határoztuk meg, hogy nagy eséllyel fogjunk ki egy jobb időjárást. A tavalyi próbálkozástól eltérően, most a technikai eszközök (felvonó, fogaskerekű) mellőzését tűztük ki a mászás tartamára, illetve terveket szőttünk a nagy traverz (Mont Blanc - Mont Maudit - Mont Blanc du Tacul - Aigulle de Midi) bejárására, illetve az Óriás Fog (Dent du Géant) megmászására.A túrára természetesen sok ismerős jelezte részvételi szándékát, a létszámot azonban az autók, a szállás, és a mobilitás miatt 6-7 főben maximáltuk. A régi Mont Blanc csapatból "a Klub" - azaz Bóna, Cseke és jómagam - maradt, valamint csatlakozott még a korábbi túrákról Gabibá, Marci és Paul.

Grossglockner


A megelőző évben történt mászásokon és túrákon felbuzdulva már kora tavasszal elkezdtük az éves akciók tervezgetését. Fő (és hasonlóan elvakult) partnert találtam Marci barátomban, akivel a mászóedzések során ismerkedtem meg. Eredetileg márciusban terveztük a túrát a Grossvenedigerre - aztán ez Grossglocknerre változott, és a lavinaveszély, meg az egyéb elfoglaltságok miatt májusra csúszott.
A túra szervezése megfelelően rosszra sikeredett - állandóan változott a csapat összetétele az új jelentkezések és lemondások miatt. Az időjárás amelyet a net élő kamerái, műholdképei és előrejelzései alapján folyamatosan követtünk, meglehetősen kétesélyes jóslatokat mutatott (de legalább nem volt lavinaveszély).