Vulkántúra, Olaszország

Etna, Sromboli, Vezúv, Vulcano 1997

A 96-os albániai túra élményei alapján a ismét egy BITOUR (korábban Világjáró, azóta Baraka név alatt fut a cég) által szervezett utazást választottam be a nyári programomba. Az ismertető nomád stílusú, vidám, bakancsos túrát ígért, városnézéssel, és a fontosabb vulkánok meglátogatásával. Társaim voltak ebben a vállalkozásban a bátyám, Paul, Thomas és Mártika.
Busszal mentünk Nápolyig, ahol a városnézésen és Herculaneum bejárásán kívül a Solfatara és Vezúv vulkánokat kerestük fel. Szicíliából komppal mentünk át Vulcano szigetére, ahol rekkenő hőségben kapaszkodtunk fel a kráter pereméig. helyenként forró kénes kigőzölgések keresztezték az utunkat, de ezen aztán sietve tovalépkedtünk.

Kénes kigőzölgések a Vulcano kráterének peremén (a képek orientációja Áginak abból a meggyőződéséből fakad, hogy a téma így fér rá a legjobban)

Grossvenediger

Első igazi alpesi túrám, 1997 július
Előzmények
Az év fő túrájára, a Mont Blancra már többé-kevésbé fixálódott a csapat összetétele, ez határozta meg a felkészülő túra résztvevőit is (Mártás, Bóna, Cseke, Paul és jómagam). A vállalkozás célja a Grosvenediger 3667m-es csúcsának megmászása volt a déli oldalról, és nem utolsósorban sokunk számára ismerkedés az igazi magashegyi körülményekkel, technikával.
Grossvenediger
Kora reggel indultunk Budapestről bátyám VW mikrobuszával így délután hat órára meg is érkeztünk a Hinterbichl fölött található parkolóba. A borús idő ellenére pakolás után elindultunk felfelé egy füves, köves ösvényen. Előzetes terveinkkel ellentétben nem akadt megfelelő felvonóbódé, ahol megaludhattunk volna, így maradt a Johannis Hütte (2121m). A tulajt meggyőztük, hogy mi szegény szerencsétlen káeurópaiak szívesen megalszunk az étkezőhelyiségben is - meg is alkudtunk 50 schillingben. Miközben kolbászainkat és konzerveinket halásztuk elő hátizsákunkból, a másik asztalnál vidám olasz társaság rendelte sorban a borokat. Szerencsére mulatozásuk nem tartott hajnalig, így módunkban állt kipihenni magunkat. Másnap folytattuk utunkat a meredekebbé váló sziklás úton, melyet helyenként kisebb hómezők tagoltak. A Defreggerhaus (2962m) alatt el is tévesztettük az utat, így az utolsó szakaszt nem egy sziklás ösvényen, hanem egy firnes lejtőn tettük meg a ház előtt napozók visszafogott mulatsága közepette.

Szlovák Paradicsom

A munka napja a Paradicsomban, 1997 május

Éljen Május Elseje ! Kivált, ha egy hosszú hévégés program szervezését teszi lehetővé, mint ahogy volt idén is. Számos forrásból hallottuk az ódákat a Hernád áttörésről és társairól, ezért került napirendre ez a könnyen megközelíthető úticél. A túratársak ezúttal Thomas és Paul mellett két leányzó, Mártika és Csilla voltak.
Spiska Nova Vesig (alias Igló) robogtunk a vonattal, majd a kék úton idultunk meg a Hernád (Hornád) mentén Cingovig, ahol átváltottunk a sárgára. Bár a Tomasovsky Vyhladról nem láttuk a Magas-Tátrát, mint ahogy az feltűnik pár nagyszerű poszteren, azért nagyszerű kilátást kaptunk a környékről. Ezután ismét visszatértünk a Hernád völgyébe, ahol helyenként láncokkal és fémrácsokkal járhatóvá tett úton haladtunk tovább gyönyörű környezetben. A nap végére értünk Podlesíkbe, ahol egy bungalóban szándékoztuk meghúzni magunkat. A dátum azonban a helyi ifjúságot is túrára serkenthette, ugyanis nem találtunk sehol szabad helyet, így a fák lombja alatt töltöttük az estét.

Alacsony-Tátra

Tavaszi lepattanás, 1997 húsvét
A húsvéti hosszú hétvégét kihasználva egy túrát szerveztünk Paul és Thomas barátaimmal az Alacsony-Tátrába. Tekintve, hogy vonattal, illetve busszal közelítettük meg a hegységet, a túrára egy egész napunk maradt. A terv szerint Breznóbányából (Brezno) indulva hágtunk volna fel a gerincre, ahol a Dumbier (Gyömbér) és a Chopok csúcsain keresztül jutottunk volna el a Krizske-hágóba, ahol ismét leereszkedtünk volna a völgybe. Szombaton még átgyalogoltunk Breznóból Mytóba, ahol egy szállóban töltöttük az estét.

Picos de Europa

Ismerkedés a Picossal - 1996 augusztus
Előzmények

Maratoni kirándulásunkban már túl voltunk a Grand Canyon és az Ordesa túránkon, mikor megérkeztünk a Kantábriai-hegység szívébe ahol "Európa csúcsai" között szándékoztunk trekkingelni egyet. Az autós térkép látványos útnak jelölte meg azt az útvonalat, amelyen a Picos de Europát megközelítettük. A hegy oldalába vájt utak akkor váltak látványosból izgalmassá, mikor beláthatalan kanyarokban dudaszóval jelezték a buszok, hogy nem szeretnének szembetalálkozni senkivel a szűk fordulóban. A helyi teherautók már evolúción mentek keresztül, minden egyéb méretbeli paramétert változatlanul hagyva a szélességet csökkentették, így létrehozva meglehetősen furcsának ható járműveket.

Picos de Europa

Délben értünk fel Sotresbe, ahonnan egy kétnapos túrának indultunk neki. Bár az emelkedő nem volt nagy, a 100%-os páratartalom és a hőség következtében teljesen leizzadtunk. A menedékházhoz felérve sikerült a felhőket magunk alatt hagyni, így amíg a pólók száradtak, kényelmesen megebédeltünk, és boldog emésztésünk közben irigykedve néztük azt a két hegymászót, akik mint két hangya kapaszkodtak felfele egy szemközti sziklafalon.

Ordesa, Pireneusok

Túra a Nemzeti parkban, 1996 augusztus
Előzmények

Már jópár kultúrnap eltelt a Grand Canyon óta mire ismét viszketni kezdett a talpunk (de az is lehet, hogy ez csak a hiányos mosdás velejárója volt). Mindenesetre egy friss borkóstolás emlékével a hegyek felé vettük az irányt.

Ordesa

Következő túramegállónk a Pireneusok egyik nemzeti parkjában, az Ordesában volt. A frissen vásárolt térképünkkel egy helyi mászófelszerelés-kölcsönzőben próbáltunk valami vidám túraútvonalat kijelölni. Mi egy szaggatott vonallal jelölt útvonalat erőltettünk egyre, míg a helyi ifjú hölgy bizonygatta, hogy szaggatottal a nehéz útvonalak vannak jelölve. Végül maradtunk az elképzelésünknél elvégre "semmi kedvünk nagymamákat kerülgetni a tanösvényen". Másnap finom spanyol borok hatásától nem mentesen a park központjában kialakított parkolóból indultunk felfelé, hogy eljutunk a csúcsok alá egy tengerszemig. Az első szakasz egy erdei ösvény volt, amely a viszonylagos meredeksége ellenére sok turistát vonzott.

Grand Canyon de Verdun

Könnyű túra a szurdokvölgyben - 1996 augusztus
Augusztus elsejével telt le Paul barátom katonai szolgálata, és természetesen már ezt megelőzően törtük a fejünket valami nagyszabású világjáráson. A szerencse összehozott Zsolt barátunkkal, és az ő javaslatára együtt indultunk a nyár végén Portugáliába bátyám mikrobuszával, útbaejtve Olaszország, Franciaország és Spanyolország nevezetességeit is.

A francia Brianconból indultunk reggel autóval a Grand Canyon melletti parkolóig, ahonnan gyalogosan folytattuk tovább. Rövid lépcsőzés után lejutottunk a Verdun völgyébe, és ez adott irányt további utunknak. A körülvevő sziklafalak egyre magasabbá váltak, fokozatosan igazolva a kezdetben kicsit nagyzolónak tűnő nevet. Ahol a sziklafalak függőlegesen szakadtak a szurdokvölgybe, ott a falba vájt alagutakban vezetett az út. Nemsokára letértünk a fás-bokros ösvényről a folyó irányába és megszabadulva ruháinktól fürdőztünk egyet a térdig érő, de igen erős sodrású vízben. Rövid napozás után még egy darabig továbbsétáltunk a szűk völgyben, majd visszafordulván a bejárt útvonalon jutottunk vissza a kocsihoz.