Ez már tavaly terv volt, mármint hogy III-ért végigmászunk a Sárkány-fal gerincén, aztán lehetőségekhez mérten tovább a Déchy-csúcson, a Tátra-csúcson, a Róth Márton-csúcson át a Hunfalvy-hágóba.
Augusztus eleje volt a sokadik halasztott időpont, még szerencsénkre szállás is akadt a Poprádi-tavi-házban, parkolókvóta viszont nem, úgyhogy a vasútállomás parkolójából nagy hátizsákokkal indultunk neki a már szinte unalomig ismert útnak. Hogy valami haszna is legyen a viharkároknak, a lemenő nap perzselte csúcsok igézete adott ehhez nem kis motivációt.
A házban másnapra összeraktuk a cuccot (ennek hatágyas szobánk nyugovóra térő lakótársai örülhettek csak igazán), és négyre állítottuk az ébresztőt arra az esetre ha netán mégis kipihenték volna magukat:)
 |
| Tervezett gerincutunk |
Ötkor már lámpa sem kellett, és a póló is elégségesnek bizonyult felülre, hála a kánikulai napoknak. Ismerős ösvényen kaptattunk fel az Omladék-völgyben a beszállást jelentő kémény aljáig. Itt tartottunk egy hosszabb tízóraiszünetet, s mielőtt a nap elseperte volna az utolsó árnyékot is, nekikezdtünk a mászásnak. Már a megelőző napokban olyan izgalomban voltam, hogy azon gondolkodtam, hogyan vezessem fel, hogy én vinném az első hosszt, de aztán mindenki szerencséjére Kálmán volt aki beszállt a falba. Sok sziklabütyök adta magát hevederes köztesnek, illetve a friend-eknek is terpeszkedett jópár repedés - könnyen biztosítható, tagolt útról van szó. A szikla rendesen hideg volt, matattam is egy-két helyen, de hamar összeszoktunk a fallal és megszerettem nem kicsit. Ha elsőre nem is mutatja meg minden porcikáját, de ha kinyújtózkodom, akkor mindig van egy biztos tartást adó hatalmas fogás és a bakancs talpa kellően odaragad a reibungos részeken. Helyenként szögek, pár jó régi darab is emlékeztet az évtizedekkel korábbi mászókra. A "sárkány" három taraját jelentő tornyokat Ernst Dubke és Heinrich Behn mászta meg 1907-ben Breuer János és id. Franz János hegyivezetőkkel. Előbbi három lett a három torony névadója ami a magyar elnevezéseket illeti, a szlovákok beérték a kis-közepes-nagy besorolással. A mi útvonalunkat 1910-ben Kienast Ferenc, Komarnicki Román és Waldemar Wanjura mászta végig - óhatatlanul ismét időutazónak képzeltem magam, ahogy az ismerős és korábban nem látott csúcsokat, tavakat figyeltem ebből a páratlan perspektívából, egyedül az úttörő munka izgalma hiányzott, ami kijutott e szerencsés korban élő kiváló mászóknak 100 éve. Mindettől függetlenül a tudat, hogy nem ér minket meglepetés inkább egyfajta plusz biztosítékot adott és semmiképp nem az élményt vette el, hogy kifejtsük mozdulatról mozdulatra ezt az inkább szép, mint nehéz rejtvényt. Másodmászóként persze túl kreatívnak nem kellett lennem és inkább gyorsan, mint átéléssel toltam le a hosszakat. Üdítő betét a híres "focipálya", vidám repedése szolgáltat a táblán kötött útvonalat. Később is egy kellemes repedés, amit nagyképűen piazolva abszolválok. A tornyokat ereszkedjük, a percíz Nagy Tervező ide is hibátlan sziklabütyköket helyezett le a hevedergyűrűkhöz. Így lettem a kreacionizmus híve.
Az élvezetes út az Alsó-Déchy-csorbában ér véget. Kicsit túllépve a kalleridőn ugyan, az egyszerű lemenet helyett a folytatás mellett döntünk. A merész falat jobbról megkerüljük és így jutunk a Serényi-torony tövébe. A terep itt egyszerű, biztosítás nélkül haladunk egy darabig, majd én viszem az egyszerű hosszt, ahol aztán kötélre vesszük egymást. Kellemes repedés, majd kompakt szikla visz fel a Déchy-csúcsra, majd tétova négykézláb közlekedés a másik oromra, a panoráma egyre újabb dimenziói nyílnak meg. Mogorván mutatja magát a Tátra-csúcs gerince a csorba túloldalán - mely csorba elhelyezkedését csak találgatjuk. Két kötelet fűzünk be ereszkedéshez, mint kiderül a Komarnicki Gyula bácsi 25 métere pontos, egy ötven méteres is elég, ha valaki ügyesen erszkedik és nem úgy mint én, aki kilendülök a Ruman oldalba egy óvatlan pillanatban - szerencsére csak egy horzsolás és pár méter extra mászás a csorbába. Innen nézve a Tátra-csúcs délkeleti orma már szelídebb ábrázatját mutatja ismét pár kellemes perc és fenn állunk utunk legmagasabb pontján. Az Északnyugati csúcson két parti mozog, mi csak magunk vagyunk, lehuppanok egy kőkanapéra falatozni és inni, élvezve a felhőtlen égbolt kegyéből kijutott hibátlan panorámát.
Rossz irányban találgatjuk egy darabig a lemeneti utat, ami máskülönben a déli oldalon egy kicsit vissza, majd egy teraszon le a csorbába. Az északnyugati csúcsra direktben futunk neki, pár mozdulat után már a kitaposott ösvényen vagyunk és egy perccel később a csúcskeresztnél. Megcsodáljuk a Tengerszem-csúcson rögtönzött pikniket, szemezünk a Tátra-korona folytatásával a Róth Márton-csúcs irányába, végül úgy döntünk ez egy jövőbeli másik túranap lesz a Hunfalvi-hágóból a Tátra-csúcsig szembe irányba. Leereszkedünk hát az ismert úton, majd pár vason járva-kelve tovább a Főszakadékba. Igen törmelékes a történet, próbáljuk nem bontani a hegyet. Egy teraszt elérve válaszút, vagy a Kakas-csorbán át a Menguszfalvi-völgy irányába, vagy tovább a szakadékban az Omladék-völgy felé. Ez utóbbi talán megerőltetőbb, de nyugodtabb séta - magunk vagyunk a meseszerű völgyben 2-3 sziklamászót leszámítva. Másfél liter vizem a végét járja, elveim a sutba és nekiállok a patakból inni. Erős volt a Nap, főleg Kálmánt gyötri a napszúrás, a lemenetkor szokásos végtelennek tűnő idő múlva este hétre megérkezünk a házhoz. Izzadt testemhez még ekkor is hűséges tucatnyi légy, mikor a sörömet kortyolom a teraszon. Órákig merengenék erről a kiváló napról, de helyet kér a következő. Ami már egy másik történet...
További képekért klikk ide!
Leírás a Sárkány-falról.
Hevenyészett szótár:
Déchy-csúcs: Veľký Dračí štít
Tátra-csúcs: Vysoká
Róth Márton-csúcs: Ťažký štít
Omladék-völgy: Zlomisková dolina
Poprádi-tavi ház: Chata pri Popradskom plese
Sárkány-fal: Ošarpance
Alsó-Déchy-csorba: Dračia štrbina
Tengerszem-csúcs: Rysy
Menguszfalvi-völgy: Mengusovská dolina
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése