Magas-Tátra

Omladék-völgy 2. nap

(előző túranapról itt)

Az utazási táncrend meghatározta, hogy a második túranap gyakorlatilag egy fél, és utána hazakocsikázunk. Úgy gondoltuk hát, hogy az Omladék-völgyben ezúttal egy jobbost veszünk a Rét-nyereg (Lúčne sedlo) felé, és onnan a könnyű gerincúton jutunk le az Oszterva-nyeregbe, aztán a Magisztrále legnagyobb szerpentinjén vissza a házhoz. KGY bácsi jól követhető sétaútnak írta le a gerincvándorlást ezért elég felületesen olvastam el ezt a részt ami hiba volt. De ne menjek a dolgok elébe.
Ma is ugyancsak fél hétkor indultunk, az első öltözködésnél valami keményet tapintottam ki a polárom zsebében - a szobai TV távirányítója. Velünk, mint csaknem egyetlen vendégekkel eddig is kitartóan foglalkozott a portás srác, leginkább a fizetést sürgette, amit mi meg állandóan halogattunk. Mostanra már biztosan beválni látta rossz előérzetét, hogy lám "elloptuk" a távirányítót.

Felkapaszkodtunk az első tófalra, majd a másodikat vettük célba a patak jobb oldalán. Mire felértünk a Jeges-tóhoz, vált világossá, hogy a van egy jó ösvény a túloldalon - legközelebbre eltettem a fejembe. A Rét-nyeregbe egy széles törmeléklejtő fut innen fel, amit középen egy sziklaél vág ketté. Bal oldalán a jéggé fagyott olvadék nem ígért sok jót, megcéloztuk a jobboldali részt. A helyenként havas morénán csattogtunk felfelé. Egyszer szembetűnt egy méretes hegyikristály, amit egy szürke zárvány keresztezett. Kézbe vettem, csodáltam pár pillanatig, majd visszatettem a helyére. A hegy egyik első felfedezői, a kincsvadászok jutottak eszembe, akik a kor babonás félelmeit leküzdve tettek merész utakat az ismeretlen világba. És milyen jó hogy ez évtizedek-évszázadok után is ugyanígy itt van nekünk ezen a keveset járt útvonalon. Feljebb már összefüggő volt a hómező és jól tartott.

A tetején válaszút, szikla vagy jég. A sziklán tettünk egy próbát, de pár méter után egy lapos kő tartóztatott fel. Kálmán a szerszámot egy repedésbe játszva próbált átjutni a kulcshelyen én meg lejjebb egy keskeny peremen egyensúlyozva reménykedtem benne, hogy csak nem erre megyünk tovább. Végül inkább visszamásztunk és nekiálltunk vasat kötni. A jég meglehetősen kemény volt. El is szoktam az ilyentől, alig 1-2 centit hasított be a szerszám, mégis hihetetlenül erősen tartott. Bal kézzel csákányoztam hát, jobbal a sziklában kapaszkodtam és lépdeltem fölfele az orrkörmökön. Szétütök egy hatalmas jégbuborékot, amibe bele tudok teljes talppal lépni. Sajnos csak néhány mozdulat az átkelés, mire előkapnám a fotógépet már Kálmán is fenn van mellettem.

Egy perc a firnen és fenn vagyunk a nyeregben, amennyire meg lehet ítélni, ugyanis sűrű a köd. Jobbra indulunk a csaknem vízszintes sziklás terepen. Enyhén emelkedik a gerinc, majd fordul enyhén balra. Egy meredek lejtő vág le jobbra, szerencsére egy pillanatra oszlanak a felhők és felismerjük az Omladék-völgyet. Ide meg csak eléggé szakadékos vályúk visznek le. Inkább követjük tovább a gerincet. Időnként belebotlunk egy kőemberbe, a sziklakupac veszettül jeges, ösvénynek nyoma sincs. Száraz időben lehetne ugrálni kőről-kőre, most harcolok minden szilárd lépésért. Egyszer egy éles kő peremén csúszok fél lábon keresztbe, a talpam közepén egyensúlyozva. Valahogy megérkezek a túloldalon két botra és két talpra esés nélkül. Ez csak a Vatikán miatt írom, hátha szükségük van egy tátrai vonatkozású csodára. A köd nem tisztul, a terep nem javul, igazából csak sejtjük hol lehetünk. Kálmán a gerinc mellett maradna, én balra a füvesebb völgyes részre szavazok. Utolsó bokatörés kísértő sziklás rész után végül a völgybe megyünk le. A terep jellegtelen, időnként egy kőember ráz vissza a valóságba, amennyire tudjuk a lejtőnek lankásan ki kell futnia a Magisztráléig.
Ismét egy kisebb völgy van előttünk, melynek nem látjuk a végét. Szerencsére nem az én utamat követjük és megcélozzuk a völgyet. Egyszer csak a halványnak halvány, de ösvény bontakozik ki keresztben, ezt követjük. A terep továbbra is lejt és végül elérjük a Magisztrále kövekből épített sztrádáját. Hamarosan az Oszterva-nyeregnél vagyunk - biztatjuk magunkat, mikor a nemrégiben vesztett szintet kapaszkodjuk vissza. Ez háromnegyed óra, tehát jóval arrébb bukkantunk ki, mint számítottunk rá.

az első és a második túranap

Utólag valamelyest rekonstruálom az utat, valahol a Tupa alatt adtuk fel és a Kis-Zúgó-patak völgye (Stôlska dolina) felé vettük az irányt. A szórványosan felbukkanó kőemeberek a Koncsisztára a Magisztrále felől felvezető utat jelölhették, tehát többé-kevésbé a jó úton mentünk, viszont határozottan egy másikon, mint amit elterveztünk előzetesen.
Szerencsésen alakult tehát a nap, viszont levontam a következtetést, hogy a jövőben fejben és felszerelésben (úgymint tájoló, térkép GPS) jobban felkészülök egy mégoly egyértelműnek tűnő túranapra is.