Feleség sofőrje voltam Németországban, és amíg ő hasznos szakmai dolgokkal múlatta az időt, nekem befigyelt három nap eltáv.
Első nap a drága ámbár bűnrossz szállásunk normálisabbra cserélése vette el a délelőttöt, szerencsére közel a Feldberg, a hegység legmagasabb csúcsa. Na semmi extra - 1493m magas pukli tele sípályával. A nyüzsgő parkolóból egy kevésbé nyüzsgő irányba távoztam. Nemcsak az aszfaltutak sűrű hálózata kényezteti az erre járókat, de a hegyen is temérdek ratrakolt pálya várja a gyalogosokat sífutókat. A jelzések is ennek megfelelően kuszák, a nyári bicajos és gyalogutak mellett karácsonyfaként lógnak a hótalpas útvonalak és sífutó útvonalak táblái is, ami mellé még beszuszakolják a vendéglátóegységek felé mutató nyilakat is.
Célba vettem a hegygerincet, ami kb. 150m szintemelkedésnyi kihívással fogadott. Fenn széles nyereg, sítalpas kiteosok próbálják szelídíteni a szelet. A sífelvonó tetejénél sziklaoszlop a mindig szigorú tekintetű Bismarck bácsival és kilátópont, szamárvezetővel, hogy a horizonton levő pacák közül melyik az Eiger, melyik a Mont Blanc ésatöbbi országnyi távolságra fekvő hegy. Folytatom visszafele, majd tovább a csúcsig. Itt semmi különös, rádió és meteoállomás, meg egy kis térség ahol összecsődül a válogatott turistasereg: magányos sítúrázó, család szánkóban csecsemővel, mp3-on lógó meghatározhatatlan korú félcipős alkesz figura.
Továbbállok, egy idő után szűz hó, elő a hótalp. Magam vagyok az alpesi idillben, találomra irány a lejtő, elérek egy hüttét, innentől ismét letaposott úton folytatom kacskaringós utakon vissza a parkolóig.
Másnapra a Belchent néztem ki. Ez szintén rövid kocsikázás és a netes olvasmányaim alapján egy vadregényesebb csúcs. Meglátjuk. Münstertal központjában hagyom a kocsit a focipályánál, hogy legyen egy kis gyalogos ismerkedés a helyi faluval. Pedánsan rendben minden, magyar szemmel gondatlanul nyitva hagyott garázsok, szabadon levő értékek. Valójában ez nem gondatlanság, hanem maga a gondtalanság. Egyre azon jár a fejem, hogy azonos adottságok mellett nálunk milyen züllött és lepukkant tud lenni egy mesebeli dombok között rejtőző magyar falvacska. Arra jutok a világ összes pénze kevés lenne ezen változtatni. De folytassam a történetet a hegyi résszel. Szekérút kapaszkodik be egy patak mellett az erdőben, majd ösvényként folytatja. Kék rombusz jelzés a barátom, ez fákra van szegelve, vagy oszlopokra minden elágazásnál. Máshova nem, de így is lehetetlenség eltévedni. Az 1000m szint egy meredek hegyoldalban vezet, viszont olyan brutálisan szerpentines, hogy el sem hiszem, hogy valamirevaló szintet tudok nyerni vele. Pedig ez még nem is a babakocsis variáns, ami még több kanyart vesz, az maga az alföldi túra lehet. Útközben egy esőház meseszép kilátással, majd feljebb egy forrás, ami fölött nem sokkal hótalpat csatolok. Az erdőből végre kijutok egy gerincre, gondolkodom is hogy nekimenjek-e a csúcsnak, időben kell visszatérnem kalkulálgatom mi az az idő amikor biztos visszafordulok. Közelinek érzem a csúcsot, megyek tovább. A fák eltűnnek de az ösvény továbbra is idegesítően szerpentinezik, végül már a csúcstömb gerincéhez érek és bár túl vagyok az időn, már nem akarok lecsúszni a legmagasabb pontról. Nem is csúszok le. A legmagasabb pont egy nagy placc - csúcskereszt és körpanoráma. Lefelé rohanás, az erdőben elbizonytalanodok egy kereszteződésben, ahol oldalról sétál felfele egy kockásinges helyi erő. Javasolja, hogy felejtsem a szerpentineket és nyílegyenesen menjek le a nyiladékban. Jó tanácsával nyerek vagy fél órát. Ez kell is, hogy kényelmesen átöltözzem és időben megérkezzem a megbeszélt találkára.
Harmadnapra jelezte a legbizonytalanabb időt, ezért a korábbi parkbéli sétáimon felfedezett Bad Krozingeni nordic walking útvonalakat hagytam erre a napra. Schlatt felé teszek egy rövid 5km-es kört a szőlővel betelepített dombocskán, majd Neumagen folyócska mellett sétálok el Staufenbe egy hangulatos, városközpontból is kanyarító útvonalon. Staufenben felgyaloglok a várromig, de itt véget ér a szerencsém és elkap egy zápor. A vasútállomáson bekkelem ki a nagyját, majd visszaballagok a városba. Ez is egy 13,5 kilométeres séta volt, szépen eltelt ez a nap is.
A három napról sok kép itt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése