Alacsony-Tátra

Visszavágás, miegyéb, 1997 szept-dec


Még meg sem melegedtünk jóformán itthon Mont Blanc után , Thomasszal és Paullal elhatároztuk, hogy a tavasszal meghiúsult Alacsony-Tátra túránkat végre befejezzük. Ezúttal Thomas autójával robogtunk el Mytoba, és még aznap délelőtt nekivágtunk az útnak. Az ismert úton sétáltunk felfele a Gyömbér alatti menedékházhoz - illetve annyival könnyebb dolgunk volt, hogy most követni tudtuk az ösvény vonalát. A "chatában" örömmel vettük tudomásul, hogy van csapolt sör, ami az első korty után csalódásba fordult át. Rövid étkezés után folytattuk a hegymenetet a Gyömbérre. A köves útvonalon valóságos sztrádát építettek ki a helyiek, így minden nehézség nélkül értünk fel a csúcsra. Itt egy kis magyarázatot kaptunk arra a jelenségre, ami a nap során végigkísért - tudniillik miért izzadunk az egyik pillanatban, és didergünk a másikban. Dél felé szép kilátás és napsütéses idő uralkodott, míg a gerinc északi oldalán lucskos felhők takartak mindent. A pillanatnyi széljárás így félpercenként varázsolt nyarat illetve őszt a gerincre, folytonos öltözésre-vetkőzésre kényszerítve minket.
A Chopokhoz érve már az eső is esni kezdett, így a Kamenná menedékházba vonulva adóztunk a gaszronómia örömeinek. Nagy csalódásunkra azonban ismét kitisztult az idő, így a kalóriafelvételből kalóriaégető üzemmódba váltottunk folytatva a gerinctúrát. Az egyik csúcson meglepő - már-már kultikus látvány fogadott. A legképtelenebb formájú és magasságú "kőemberek" garmadája borította a tetőt. Hogy milyen hagyomány lehet az alapja ennek az építkezési vágynak, azt csak találgatni tudtuk. A Pol'anán túljutva elértük a Krízske nyerget, ahol a kék útvonalon ereszkedtünk le a gerincről. A hosszú és tartalmas naptól elpilledve egy vidám kunyhó képével biztattam társaimat, folyamatosan mutogatva a térképen az egyre csökkenő távolságot.
Aztán megérkeztünk. Végül is a ház falai többé-kevésbé álltak, és az a sarok amelyben két négyzetméter fedett rész volt, történetesen nem volt összesz*rva és szemetelve, mint a másik három. Társaim nem voltak meghatódva a lehetőségtől, amit egy ilyen szállás nyújthat eső esetén (amelyre volt sansz), de a gasztronómiára terelve a szót hibámat sikerült a háttérbe szorítani ... egészen addig, amíg kiderült, hogy a főzőmhöz nem pakoltam gyufát. Itt aztán jött a kísérletezés az elektromos gyújtásra sorba és párhuzamosan kötött elemekkel - sikertelenül. Gondoltam, hogy kifejtem új elméletemet a nyápicság és a melegétel-függőség kapcsolatáról, de erről szerencsémre letettem. Maradt hát vigasztalásul az üveg bor elfogyasztása, amit Thomas cipelt magával.
Az este nagy örömünkre esőmentesen telt, így csak a harmatos aljnövényzet rombolta komfortérzetünket, miután elindultunk. A Príslop nyeregnél elfordultunk a sárga útvonalra és a Palenica és a Baba csúcsok érintésével jutottunk le a Tále üdülőkomplexumba. Egy üveg sör és némi napozás után átkocogtunk egy dombon át a másik völgybe, ami az autót rejtette. Így zártuk le sikeresen végre túránkat.

Októberben még volt egy vidám üdülés az északi oldalon a Répiska szállóban, ahol a tervezett vadvízi evezésből és sziklamászásból a beköszöntő tél miatt ivászat és egy séta a Sinára lett.
Decemberben folytattam tizeniksz évvel korábban félbeszakadt sítanulásomat és ugyanitt síeltem egyet, valamint szilveszterkor visszatértünk Spania Dolinába, ahol viszont egy szem hó nem volt, így síelés helyett gyaloglással múlattuk időnket (az ilyenkor kötelező italozás és bulizás mellett).

Ez volt a 6 Alacsony-Tátra túra éve.

Furcsa, hogy 15 év után 2012-ben tértem vissza az Alacsony-Tátrába túrázni, illetve az is, hogy mennyire imádtunk főzőcskézni, szemben a mai müzliszeletvilággal. Ez nyilván a túratársakkal is összefügg, öreg Paul és Thomas, vajon mi a csöcs van most veletek?
A síelésnél meg sem említem, hogy hogy részegen leszánkóztunk egy szakadékon és Boncó állkapcsa eltörött, gerincével meg évekig gyógytornázott. Nekem kutya bajom lett. Talán mert én estem Boncóra. Kértem már bocsánatot? Majd most: Bocs, Boncó!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése