Alacsony-Tátra gerinctúra télen? Kötelező darab. Szintén.
Idei stratégiám úgy tűnik abból áll, hogy beleszeretek valami jó képekkel megspékelt túraleírásba, aztán a meteót bűvölöm, hogy hasonló körülmények között megismételjem, majd az utolsó pillanatban bepakolok és másnap hajnalban indulok. A hó fogyatkozóban, de még nem latyakos talán, hátizsákomon összerakom a "svájci bicskám": hótalp-csákány-botok.
Két nap a terv, megalvás a Durkova-házban. Legkisebb gyerekem reggelre váratlanul belázasodik, na ezzel nem számoltam, marad végül egy nap a kettő helyett.
Akkor viszont Ördöglakodalma-hágó és Gyömbér oda-vissza a cél, Certovica-Dumbier, akinek a szlovák elnevezés ismerősebb.
 |
| ott ott ott van! |
Hétköznap, a sípálya már bezárt, minimális lézengés, a hágóban nem kell tülekedni a parkolóhelyért. A kocsiból frissen kihajtogatott lábaimnak nem esik túl jól a makacs emelkedő rögtön az elején, de hamar fenn az első egyenesebb részen, ahonnan már a Magas-Tátra is befigyel.
A hó gyönyörűen firnes, a hágóvas sikongat örömében - a lelkem is.
1-2 hete még sítúrázóké volt a pálya, most csak erős kompromisszumokkal tehetnék ugyanezt, méteres száraz részek, kikukucskáló sziklák.
A gerinc barátságosan hullámvasutazik és kanyarog, órás járásnyi távlatokat látni, helyenként élő geometrialecke, ahogy az élen sétálok.
Egy helyen a nyom bevisz egy törpefenyves zsákutcába, hiányzik vagy fél méter hóvastagság a folytatáshoz, visszafordulok, majd lejjebb a GPS-szel megtalálom a nyári utat.
 |
| hullámvasút |
A déli oldalon pár alaplavina nyoma, én az északin kerülöm a Králicska tömbjét, itt szerencsére semmi. Tovább a gerincen tisztes távolságban a hópárkányoktól, egy kisebb csúcs amiről leereszkedem a Stefanik házhoz. Itt találkozom először emberekkel, köztük egyik beszél magyarul. Útbaigazít a Gyömbérre: "csak egyenesen!", aztán beszélünk a szlovákok országos kéktúrájáról, az SNP-ről, ami piros túra de ugyanúgy keresztül az országon. Azóta utánanéztem három hét trekking, ennyi időm egyelőre tuti nincs, de majd bele-bele kóstolgatok.
A Gyömbérre vezető út akár egy sípálya, csúszik is valaki szemben, a karók viszont a gyalogos turistáké. Egyenesbe azért meredekebb, mint folyamatosan járható számomra, inkább önkényesen szlalomozok én is, így nem kell megállnom. Kiérek a tetőre ahol tovább megyek a csúcskeresztig. Egyre töröm a fejem jártam-e már a csúcson korábban, mindegy is, most hogy már itt vagyok okafogyott a kérdés. A felhők erősen tekernek a távolban de ha már így szerencsésen magam vagyok kihasználom az időt egy kis bámészkodásra.
 |
| pillantás a csúcsról |
Aztán a nehéz pillanat, hogy elhatározom: vége - jön a visszaút ugyanarra, ez sohasem az ami feldobja az embert, inkább a legyünk túl rajta kategória. A lejtőn rohanok lefelé így könnyebb a testnek és a fejnek is. Lenn a ház belső útvesztőjén eljutok a söntésig és bevállalok egy teát, de jobb odakinn, vissza a vas a lábra és hajrá.
A szél erősödik, de mit lepődök meg, ilyennek ismerem az Alacsony-Tátrát, azért a Králicska alatti hágónál már simán odébb lök, ilyenkor a hátsómat mutatom neki a botjaimra támaszkodva. Ez jó, de nem túl haladós. Lesz ami lesz, részeg emberként kacsázok át a száz méteres viharverte szakaszon, ahol a hegytől oltalmat kapok végre. Aztán megint nyíltabb rész, ahol lehet a gerinctől lejjebb csalom magam pár métert és ez már maga a Kánaán a tető kitettségével szemben. Ilyen ez a hegyi pasziánszjáték, de közeledem a parkolóhoz. Az utolsó kilométeren beszakadok párszor, ez is csak azért hogy ne hiába cipeljem a hótalpakat, felcsatolom ha már van ilyenem is. Négy óra után a kocsinál vagyok, klassz nap volt, még egy kis vezetés és otthon én olvashatom a mesét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése